technológiai fejlődés

Sosem látták ilyen rózsásnak a jövőt a vezérigazgatók

Sosem látták ilyen rózsásnak a jövőt a vezérigazgatók

Sosem tapasztalt mértékű az optimizmus a globális gazdaság és a magyar gazdaság növekedési ütemével kapcsolatban a PwC Magyarország vezérigazgató-felmérése szerint. 2021-re minden második vállalat létszámnövekedéssel kalkulál. A pandémia azonban elmélyítette azokat az aggodalmakat, amelyekkel a vezetők eddig is kénytelenek voltak szembenézni. Míg tavaly 21% tartott az adóterhek növekedésétől, ez az arány idén 50%, a válsághelyzetekre való felkészültség, a munkaerő romló egészségügyi állapota és a félrevezető tájékoztatás szintén nagyot ugrott előre a kockázati tényezők listáján a vezérigazgatók szemében.

Vészjósló figyelmeztetés: agresszív terjeszkedésre készül a világ legnagyobb hadserege, pár éven belül háború jöhet

Vészjósló figyelmeztetés: agresszív terjeszkedésre készül a világ legnagyobb hadserege, pár éven belül háború jöhet

A kínai haderőben rendszeresített új technológiák támadó jellegűek, Kína arra készül, hogy kiszorítsa az Egyesült Államok katonai erejét Ázsiából – véli Philip Davidson tengernagy, az Egyesült Államok haderejének indiai–csendes-óceáni régiós parancsnoka. A szenior katonai vezető úgy látja, Kína 2027-ig megpróbálhatja fegyveresen az irányítása alá vonni Tajvant, melyet az Egyesült Államoknak minden eszközzel meg kell akadályoznia. A számok azt mutatják, hogy Kína tényleg nagyon rákapcsolt a fegyverkezésre: az elmúlt tíz évben duplázták a védelmi költségvetésüket és gőzerővel modernizálni kezdték haderejüket.

A Hold után most a Marson alakítana nagyot Kína – Újabb lépés a világűr dominálása felé?

A Hold után most a Marson alakítana nagyot Kína – Újabb lépés a világűr dominálása felé?

Ha a pár hete a Mars körüli pályára állást sikeresen abszolváló Kínának májusban sikerülne a vörös bolygón történő becsapódásmentes landolás, illetve marsjárójának működtetése is, akkor a második ország lenne a világon az USA után, amely elmondhatja magáról, hogy ezt a hármas feladatot kipipálta, amit éppen a kínai kommunista párt megalapításának 100. évfordulójára időzített Peking. A népköztársaság kikiáltásának centenáriumára, 2049-re pedig nem kisebb célt tűzött ki az utóbbi időben Hold-programjával több világelsőséget bezsebelő Kína, minthogy a világ vezető űrhatalma lesz. Ennek elérésében kiemelt szerepet kaphat a Nemzetközi Űrállomás riválisának szánt, 2022 végére tervezett saját űrállomásának kiépítése.

Bitcoin, nyersanyag, műtárgy – Erre figyelj, ha befektetnél

Bitcoin, nyersanyag, műtárgy – Erre figyelj, ha befektetnél

Hol eszement emelkedést, hol pedig csúnya esést mutat a bitcoin, ami bár fontos diverzifikációs elem lehet egy portfólióban, érdemes vele óvatosan bánni. A Portfolio Privte Investor Day 2021 online rendezvényén az alternatív befektetések kapcsán még elhangzott, melyek lehetnek jó befektetési lehetőségek a nyersanyagpiacon, és mire érdemes figyelnie annak, aki műtárgyba szeretne fektetni.

Milyenek lesznek a lakásaink 2050-ben?

Milyenek lesznek a lakásaink 2050-ben?

Időről időre születnek koncepciók arról, hogy milyenek lesznek az otthonaink a jövőben. Az a jó ezekben az előrejelzésekben, hogy amint elérjük az adott évet máris ellenőrizhető, hogy mi valósult meg az elképzelésekből és mi maradt továbbra is fikció. Több város is van a világon, ahol a 60-as, 70-es, 80-as évek jövő városának elképzeléseit egy-egy épület formájában meg is valósították, fél évszázaddal később azonban gyakran nevetve tekintünk ezekre, egyfajta retrofuturista koncepcióval illetve. Ezúttal nem 50, mindössze 30 évet megyünk előre az időben, és az NHBC Foundation, Housing Research and Guidance munkája alapján mutatjuk be, hogy a mostani ismereteink szerint várhatóan milyenek lesznek az otthonaink 2050-ben.

Mire figyeljünk a hatékonyságnövelésnél? Hogy ki ne maradjunk belőle!

Mire figyeljünk a hatékonyságnövelésnél? Hogy ki ne maradjunk belőle!

2020 a jelentős gazdasági visszaesésről szólt globálisan, ám ezzel párhuzamosan a technológiai fejlődés újabb lendületet vett. A kérdés, miszerint a technológiai újítások kiszorítják-e az élőmunka utáni keresletet, már évszázadok óta (az ipari forradalom óta) fennáll. Ennek a kérdésnek ad új keretet az aktuálisan zajló, immár negyedik ipari forradalom. Ám a jelenség kapcsán több további kérdés is felmerül: valóban technológiai innovációs korszakban élünk? Ha a változások ténylegesen végbemennek, az egységesen érinti az összes gazdasági ágazatot és az azokban foglalkoztatottakat? Mi a helyzet hazánkban?

Mi az a gazdasági növekedés és mitől van?

Mi az a gazdasági növekedés és mitől van?

Az innováció, a magántulajdon védelme, a családi kapcsolatok, a társadalmi értékek egyaránt befolyásolják egy-egy ország növekedési képességét - mondja Major Klára, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtani Intézetének vezetője. A szakember az Elemző közgazdász videósorozatunkban arról beszél, hogy mit gondol a közgazdaságtan a gazdasági fejlődésről. Mitől növekszik a GDP? Mitől fejlődik a technológiai egy országban, és miért nem egy másikban?

Hibrid munka és digitális bankolás - Mi marad velünk a COVID-járvány után?

Hibrid munka és digitális bankolás - Mi marad velünk a COVID-járvány után?

Minden szervezet a bőrén tapasztalja meg, hogy milyen hatalmas változásokat hozott a digitális világban a COVID-járvány, hogy mennyire nehéz folytatni a normális működést, és hogy az exponenciális technológiai változások világában élünk. A régi és az új normalitás kialakulásáról beszélgettek a Sibos nemzetközi tech-konferencián pénzintézeti szakértői. A témával november 12-ei Banking Technology konferenciánkon kiemelten foglalkozunk banki informatikai- és felsővezetőkkel.

OPEC: 2030-ra fog tetőzni az olajkereslet

OPEC: 2030-ra fog tetőzni az olajkereslet

Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) előrejelzése szerint emelkedni fog a világ olajkereslete a következő húsz évben, a tetőzés valamikor a 2030-as évek végére várható, aztán lassan elindulhat a csökkenés.

A robotok már felkészültek az új világra, de az emberek még nem

A robotok már felkészültek az új világra, de az emberek még nem

Szinte minden iparágba betört a digitális transzformáció, azonban a technológia alkalmazásának gyorsasága nagyban függ a szabályozástól. A technológia exponenciálisan fejlődik, ami gyorsabb, mint ahogy a szervezetek és a munkavállalók változnának, alkalmazkodnának ehhez. Fülöp Andrást, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatóját és Csépai Martint, a Deloitte HR tanácsadási üzletágának igazgatóját kérdeztük a munka világának jövőjéről, akik arról is beszéltek, hogy a koronavírus-válság olyan volt, mint egy időgép.

Háttérmágusok - Ingatlanpiaci jogászok kulisszatitkai

Háttérmágusok - Ingatlanpiaci jogászok kulisszatitkai

A szabályozott, törvényi keretek között működő piacokon elengedhetetlen, hogy jogi értelemben is rendezett legyen a működés minden szintje. A Property Investment Forum 2019 konferencián a legal workshop lehetőséget biztosított a téma szakértőinek körbejárni a hazai ingatlanpiac legakutabb kérdéseit, legyen szó kivitelezésről vagy üzemeltetésről, befektetésről vagy finanszírozásról, hazai vagy uniós rendelkezésekről.

Mérséklődhetnek az ügyvédi óradíjak – a technológia ezt a piacot is felforgathatja

Mérséklődhetnek az ügyvédi óradíjak – a technológia ezt a piacot is felforgathatja

Az elkövetkező években komoly változások várhatók az ügyvédi irodák piacán, amely egyre nagyobb nyomás alá kerül a változó ügyféligények, a technológia változások és az új szabályozások hatására. Miközben az ügyfelek már nem érik be a hagyományos ügyvédi szolgáltatással, hanem iparágspecifikus, stratégiai megoldásokat várnak, amiért egyre kevésbé hajlandók a korábbi – óradíjas – konstrukcióban fizetni, addig az újabb ügyvédgeneráció már másképp dolgozik, és kevéssé lehet őket hétvégézéssel, napi 12-14 órás munkával a pályán tartani. A Kinstellar ügyvédi iroda vezető partnereit, Andrékó Csillát és Ferenczi Kristófot kérdeztük, milyen válaszaik lehetnek az ügyvédi irodáknak a piac kihívásaira, mik a legújabb trendek, és hogyan alakítja át a szakmát - és a Kinstellar piaci stratégiáját - a digitalizáció.

Kínának lesz egy-két szava az elektromosautó-forradalomhoz

Kínának lesz egy-két szava az elektromosautó-forradalomhoz

Párizsban a European Utility Week-en jártunk, ahol elhangzott, hogy Kína a ritka földfémek uraként kontrol alatt tarthatja a világ akkumulátorgyártását, a PPA-k lehetnek a zálogai az európai megújulóenergia termelés növekedésének, az LNG megnövekedett szerepe megszüntetheti a kontinensek gázpiacainak árkülönbségeit, és vigyázó szemeinket továbbra is Kínán érdemes tartani.

"A digitalizáció gyorsítja, egyszerűsíti az ingatlanhitelezést" (x)

2008-ban, 30 fővel indította el mobilbankári szolgáltatását Az OTP Bank. Mára az értékesítők száma megduplázódott, és egyre nagyobb az igény az ügyfelek részéről arra, hogy a saját időbeosztásuknak megfelelően, a fiókon kívül intézhessék banki ügyeiket. Vörös Tamással, az OTP Bank ügyvezető igazgatójával beszélgettünk többek között arról, mik a tapasztalatik, mennyire keresik az ügyfelek a szolgáltatást, milyen lépéseket terveznek a hitelügyintézés digitális támogatására és hogy tart-e attól, hogy a technológiai fejlődés idővel kiszorítja a mobilbankárokat.

Viharfelhők a világ felett - Jön fel a nyakunkra Bulgária és Románia

Viharfelhők a világ felett - Jön fel a nyakunkra Bulgária és Románia

A Világgazdasági Fórum (WEF) 2019-ben is nyilvánosságra hozta Globális Versenyképességi Riportját, amely az egyik legátfogóbb elemzésnek számít a szakmában. Idén 141 ország tudott adatokkal szolgálni a genfi intézet számára, ezek közül Magyarország a 47. legversenyképesebb ország. A versenyképességi pontszámok 1 és 100 között szóródnak, hazánk pontszáma 65,1 pont, 0,8 ponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Bár a globális rangsorban előrébb kerültünk egy hellyel (Mexikó és Indonézia is rontott), relatív pozíciónk az EU-ban nem változott, továbbra is a 28 ország közül a 24. helyre elegendő a pontszámunk - értékeli a friss jelentést a Portfolio-nak írt cikkében Vakhal Péter, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet tudományos munkatársa.

Mi lesz, ha majd a robotok dolgoznak helyettünk? Erre a cégeknek is fel kell készülni

Mi lesz, ha majd a robotok dolgoznak helyettünk? Erre a cégeknek is fel kell készülni

Egy esetleges közelgő recesszióban azok a vállalatok teljesíthetnek jól, melyek nem átlagosan viselkednek – mondta a Portfolionak adott interjúban Martin Reeves. A Boston Consulting Group (BCG) Henderson Institute nevű think tankjének igazgatójával Bledben beszélgettünk a hosszútávú kilátásokról is, például arról, milyen céget érdemes most alapítani annak, aki 2040-ben is sikeres akar lenni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.